Hirek Hírek és események

Vastapssal startolt az évad

Színházunkban beindult az élet, október 18-án ugyanis hivatalosan is felgördült a függöny és elkezdődött a 2014/2015-ös évad műsora – nem is akármilyen nyitánnyal!

Parádés szereposztásban állították színpadra a hazai színjátszás kedvencei Heltai Jenő “A néma levente” című darabját, Éless Béla rendezésében.
A művészek és művésznők között volt szerencsénk sokukat már “hazatérő” vendégként üdvözölni a deszkákon, így nem először lépett a kalocsai nagyérdemű elé Nyertes Zsuzsa, Gregor Bernadett, Valler Gabriella, vagy éppen Koncz Gábor sem – a fogadtatásból ítélve pedig bizton állíthatjuk, hogy nem is utoljára.

A XV. századba repítő, olasz donna és magyar levente szerelmét bemutató játék végén perceken át zengett a vastaps az előadóknak, akik fülig érő mosollyal vonultak le a színpadról. Természetesen részletesebb beszámolót, mint tettük korábban is, a helyi sajtótól várunk, amelyet csokorba gyűjtve prezentálni fogunk oldalunkon.

Addig is az előadásról készült fotógalériát megtalálja hivatalos Facebook-oldalunkra kattintva itt, ha pedig már most szeretné bebiztosítani helyét a soron következő, novemberi előadásunkraide kattintva találja meg a kontaktokat!