Sajtó

Sajtó 2013

Szombaton tartja az idei évad utolsó bemutatóját a Kalocsai Színház, amely bizonyos szempontból sokkal különlegesebb lesz a korábbi előadásoknál – nyilatkozta a KORONAfm100 helyi rádiónak igazgatónk. (read more…)

Az évad végéhez közeledve a komolyabb darabok helyét a tavasz beköszöntével átveszik a derűsebb, mosolyfakasztó bohózatok – amit szemmel láthatóan a nagyérdemű is méltányol. Ezt bizonyította a “Mona Marie mosolya” című előadás telt házas debütálása.

(read more…)

Színházunk felnőtt évadjának üde színfoltjai a legifjabb közönséget hozzánk csábító matiné előadások. Legutóbb “Erős János” meséjével ismerkedhettek meg az apróságok.

(read more…)

Kortárs, elgondolkodtató és briliáns színészi alakításokért kiáltó darabbal törte meg befogadó színházi működését a kalocsai teátrum.

(read more…)

A színházbarátok számára minden bizonnyal a február 14-én bemutatott „Boldog bolondok” című színmű volt az idei műsor legnagyobb izgalommal várt előadása. Amellett, hogy nem egy szokványos, zenés-komikus (magyarul garantált kasszasiker) darabot kínált a teátrum, több szempontból is kakukktojás volt ezt az évadot tekintve. Két év után ugyanis a Valentin-napi premierről ismét elmondhattuk, hogy színházunk saját produkcióját látjuk! (read more…)

A KaloHírek városi hírportál is fotós beszámolót közölt január 17-i Újévi Operettgálánkról és (legnagyobb örömünkre) szuperlatívuszokban írtak a műsorról. Mi ugyanígy szólhatunk a nagyérdeműről, akik életben tartják ezt a szép eseményt az ezeréves városban. Na de lássuk a cikket! (read more…)

Videós összeállítás is készült a múlt pénteki kalocsai operett gáláról a helyi televízió jóvoltából.

(read more…)

Elsőként a kalocsai KORONAfm100-on jelent meg tudósítás a január 17-i Újévi Operettgáláról. Helyszínváltozás ide, vagy oda – a Pesti Magyar Operett Színpad, a kiváló zenekar, a kalocsai Hagyományőrzők és Oszvald Marika egyvelege mindent elsöprő sikert aratott – áll a rádió honlapján.

(read more…)

Szombat este a „Ma éjjel szabad vagyok” című zenés bohózatot tűzte műsorára a Kalocsai Színház. Az előadás ráadását december 20-án tartják. (read more…)

A Kalocsai Színház december 14-én bemutatott előadásának jellemzése azért került idézőjelbe a címben, mert Szabó Árpád igazgató jellemezte így előzetesen a darabot. Nem árult zsákbamacskát, amint az szombat este kiderült. (read more…)

Az őszi évad második premierje volt a Kalocsai Színházban. Spiró György: Prah című egyfelvonásos darabját láthatták a nézők Dóka Andrea és Czvetkó Sándor tolmácsolásában. Tovább »

Spiró György népszerű kortárs drámaíró színházunkban bemutatott darabjának a főszereplője, egy prah-feliratú [jelentése: „jugó kávépor”] doboz. Ez magában elég kevés egy kétórás előadáshoz, a doboz tartalma és a középkorú házaspár, akik megütik a lottóötöst, azonban már épp elég, sőt! Tovább »

Egyes kritikák úgy írnak a Kalocsai Színház deszkáin hét végén bemutatott „Prah” című drámáról, mint a „magyar valóságban élők tragikomédiája”. Tovább »

Rendesen megdolgoztatta a Kalocsai Színház közönségének rekeszizmait a szombat esti „Zsákbacica” premier. Az idei évad nyitóelőadásán csordultig telt teátrum fogadta és hosszan tartó vastaps búcsúztatta a fergeteges komédia kiváló színészcsapatát – október 25-én, pénteken jön a ráadás! Tovább »

Szombaton este telt házas komédiával indult a 2013/2014-es évad a Kalocsai Színházban. A „Zsákbacica” című vígjátékban a hazai színjátszás legnagyobb kedvencei álltak a színpadra, előtte azonban Szabó Árpád igazgató köszöntötte a nagyérdeműt. Tovább »

Naná, hogy érdemes! Sőt, most, hogy megkaptuk a teljes 2013/2014-es évad kínálatát és a kiegészítő programok tervezetét, bizton állíthatjuk, hogy nagy hibát követ el, aki kihagy akár egyetlen előadást is. Lássuk, mi mindennel készül az őszi évadnyitásra Szabó Árpád, a Kalocsai Színház igazgatója. Tovább »

Csaknem teljesen összeállt a Kalocsai Színház 2013-as, 2014-es évadra vonatkozó programtervezete. Szándékosan programsorozatról, nem műsorról beszélünk, hiszen idén a megszokottnál is színesebb paletta várja a színházbarátokat. Amint azt Szabó Árpád színházigazgatótól megtudtuk, a főszerep a vígjátékoké lesz, de készül sztárparádés zenés estekkel, sőt, még Csernus doktort is meghívta a teátrumba. Tovább »


Sajtó 2012

Az újesztendő kezdete évek óta egyet jelent Kalocsán azzal, hogy Operett Gálára gyűlik a városi színházba a műfaj kedvelőinek apraja-nagyja. A közelgő program azonban több szempontból is izgalmasabbnak ígérkezik, mint a korábbiak. Hogy miért, arról Szabó Árpád igazgatót kérdeztük. Teljes cikk

Louis de Funes és Sylvester Stallone után szabadon
Parádés komédiával startolt az évad

Erős kezdéssel indult a 2012-13-as színházi évad a kalocsai teátrumban. A művészeknek nem volt könnyű dolga, hiszen egy olyan darabot mutattak be, amelyet két generáció is jól ismert a mozivászonról, annak eredeti, hatvanas években készült feldolgozását Louis de Funes főszereplésével, és a kilencvenes években újragondolt változatát Sylvester Stallonéval az élen. Józsa Imre fergeteges játéka azonban semmi hiányérzetet nem hagyott Kalocsán, sőt! Teljes cikk

Aki azt hitte, hogy az elmúlt évad parádés kínálata csupán az ötödik születésnapra szánt ajándék volt a Kalocsai Színház vezetőségétől, az nagyot tévedett! Megtudtuk ugyanis, mi mindennel készül Szabó Árpád igazgató a 2012/13-as programban, és kiderült: meglepetésekben, műfaji sokszínűségben és új szolgáltatásokban biztosan nem lesz hiány! Teljes cikk


Sajtó 2011

A nagyságos úr, a külvárosi csibész, a skanzen-paraszt, az értelmiségi, a kispolgár és egy stukker. Vajon mi sül ki abból, ha valamely rejtélyes oknál fogva ez a hat szereplő egy bezárt helyiségbe kerül, ahol ott lóg a szabadulás kulcsa, a pisztoly azonban mégis csábítóbb. Hatalom kontra szabadság: vajon mi melyiket választanánk? Érdekes dilemma két órában, nagyszerű alakításokkal fűszerezve. A Kalocsai Színház bemutatja: Komámasszony, hol a stukker? Teljes cikk

Márai Sándor töprengéseit hallhatta hazáról, háborúról, szerelemről, emberi gyarlóságról és az irodalmi életről pénteken és szombaton este a Kalocsai Színház közönsége, a színészházaspár Cseke Péter és felesége Sára Bernadette előadásában. Teljes cikk